A Nagy Imre emlékház
CsÃkszék Csikszereda Strada Jigodin 2, Miercurea Ciuc, jud. Harghita
A tanÃtóképzÅ‘t végzett Nagy Imre (1893-1976) egyetemi tanárként dolgozott. Az elsÅ‘ világháborút követÅ‘en szobrászattal foglalkozott. Egy ideig Budapesten élt, ahol a KépzÅ‘művészeti Akadémián tanult rajzot és festészetet, majd 1924-ben hazatért és szülÅ‘falujában, CsÃkzsögödön telepedett le, ahol haláláig a székely tájat és az ott élÅ‘ embereket örökÃtette meg.
1920-tól kezdÅ‘dÅ‘en több tárlata volt Kolozsváron, Brassóban, Marosvásárhelyen és Bukarestben, sÅ‘t Londonban is volt egy egyéni kiállÃtása.
Három egymásból nyÃló szobából álló fatornácos parasztházához 1963-ban toldotta hozzá műtermét, melyben alkotott. 80 éves korán túl is naponta 6 órán keresztül dolgozott.
Tehetségének nyilvános elismeréseként 1939-ben grafikáiért „Zichy Mihály“ dÃjjal tüntették ki, 1957-ben pedig „Románia érdemes művésze“ cÃmmel jutalmazták munkásságáért, ugyanakkor a Kulturális Érdemrend I. osztályú elismerését jelentÅ‘ érmet is odaÃtélték számára.
SzülÅ‘háza múzeummá lett, melynek udvarán található a nagy művész sÃrhelye. Az emlékházban rendezett Nagy Imre kiállÃtás a művész személyes bútordarabjaiból, könyveibÅ‘l, dokumentumaiból és festménygyűjteményébÅ‘l áll. Külön emlÃtésre méltó a művész szalmakalap gyűjteménye, utolsó két rajzolt önarcképe és utolsó, a festőállványon található befejezetlen kompozÃciója. A festÅ‘művész a városra hagyományozta több mint 6000 művét.
1973-ban, Nagy Imre 80. születésnapja alkalmából szülÅ‘háza mellé felépÃtik a Galériát. A festÅ‘ halála után ebbe az épületbe helyezték el a több mint 6000 festménybÅ‘l álló Nagy Imre állandó kiállÃtást. Festményei közül ugyanakkor sok megtalálható a Marosvásárhelyi Képtár, illetve a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum állandó kiállÃtásain.
Fénykép: https://locuridinromania.ro/


English
Roman